Első említése 1211-ből való, más forrás 1276-ot említ. A templom valószínűleg XII. századi, román stílusú. A téglalap alakú templom négyszögzáródású szentélyű, hajója szélesebb és magasabb, mint a szentély. Az épület a török hódoltság alatt pusztult el a faluval együtt. A romokat a Magyar Királyi Balatoni Intéző Bizottság és a Pannonhalmi Szent Benedek Rend támogatásával óvták meg az enyészettől 1942-ben. Ezután 1999-ben az O.M.V.H tervei szerint közadakozásból az Apáti templomrom Helyreállítási Alapítvány építette újjá, manapság már miséknek és koncerteknek is otthont ad, igaz még sokan apáti romként emlegetik. Megközelítése: A 71-es számú fõút mellett található a sajkodi és a tihanyi elágazás között az Apáti-hegy északi lábánál. Gyalogosan a kerékpárútról a sárga jelzésen, Tihany felől pedig a zöld T jelzésen. A 71-es útról látható. Apáti: Tihany település nem a jelenlegi helyén jött létre, hanem a templomtól északnyugatra, a félsziget nyugati bejárata közelében, a mostani Apáti nevű domboldalon. Ez a kalderaperemnek a Külső-tóhoz legközelebb eső egysége. Északi oldalán látható a helyreállított Apáti-templomrom, jelezve az egykori Apáti település helyét. Az Apáti-hegy a félsziget egyik legértékesebb élőhelye. A hegytetőn a részben másodlagos gyepekben egész sor mediterrán-szubmediterrán növény él, köztük a vetővirág, az őszi csillagvirág, a borzas szulák, a hártyás galambbegy. Több árvalányhaj-faj található meg a területen, valamint töviskés lucerna és törpe nőszirom is előfordul. A keleti oldal szikláin virít a cseh-tyúktaréj, a pannon madárbirs és a bokros koronafürt. A délszaki klíma a rovaroknak is kedvező, a hazánkban ritka nagy termetű mediterrán kabócafajok, az óriás énekes kabóca és a mannakabóca is szép számban él itt. Az Apáti-hegy déli oldalán található a félsziget egykori híres levendulásainak maradványa. A levendulatövek telepítését 1924-ben kezdték, s a negyvenes évekre közel száz hektáros ültetvény alakult ki. A későbbiekben mandulafákat is ültettek, a terület kettős hasznosításúvá vált. A hatvanas években felhagytak a műveléssel, s a levendulás java részét szőlővel telepítették be, a maradék mintegy húsz hektáron pedig megindult a beerdősödés. A kilencvenes évek közepétől a Nemzeti Park megkezdte a cserjék visszaszorítását. A fásszárúak rendszeres irtásával, legeltetéssel tartják fenn a régi levendulást. A művelés felhagyása óta az eredeti növényzet részben visszatért.