Tihanyi Echo-kő (visszhang) és kecskeköröm A Tihanyi-félszigetnek már a XIX. század közepén turistacsalogató szenzációja volt a visszhang és a kecskeköröm – ebben pedig alighanem jelentős szerepe volt Garay János költőnek, aki meseszerű regét írt keletkezésük történetéről. A visszhang jelensége valójában a XVIII. század közepe, a jelenlegi apátság felépítése óta létezett. A Visszhang-dombon felállított „Echo-kőtől” elkiáltott szavak az apátság északi oldaláról verődtek vissza, 2 másodperc alatt téve meg az oda-vissza közel 700 méteres távot. A hang ereje a XX. század elejére egyre csökkent: „hangfogóvá” vált a domb és a templom közé ültetett fák növekvő lombkoronája. A visszhangot napjainkban is csak kora tavasszal, szélcsendes időben lehet „szóra bírni”. A másik nevezetesség, a „tihanyi kecskeköröm” pedig nem más, mint az ezen a területen is hullámzó Pannon-tengerben élt kagyló, a Congeria ungula caprae maradványa: páncéljának kemény, karomhoz hasonló, háromszög formájú csúcsa. Kecskekörmöt – bár egyre ritkábban– ma is találni a tóvidéken, ám nemcsak Tihanynál, hanem a déli parton is, főleg Szántód és Fonyód környékén.