A legújabb kutatási eredmények tanúsága szerint a Tihanyi-félszigeten található Belső-tó és a Külső-tó egyaránt vulkáni kráterből keletkezett. A vulkán megszűnése után kaldera keletkezett, amelybe később agyagos vízzáró réteg rakódott le, és ily módon megtartotta a felgyülemlett vizet.

GPS: 46.908016 17.880110

Megközelítés: … … …

A tó mintegy 25 méterrel magasabban fekszik, mint a Balaton, azzal nincs összeköttetése. Vízének mégis van bizonyos mértékű lefolyása. A szivárgó víz pl. 1930-ban földcsuszamlást okozott. A Belső-tó életének változásait mintegy hetven évre visszamenőleg lehet biztonsággal végigkövetni. Ez is csak azért lehetséges, mert a Tihanyba települt akkori nevén Biológiai Kutatóintézet kutatói a Balaton kutatása mellett némely esetben vizsgálták ennek a parányi tónak a vizét és élővilágát is. A korabeli fényképek és leírások szerint a húszas évek végén és a harmincas években a tó egészen másképp festett, mint napjainkban. A harmincas évek elején a 30 hektárnyi Belső-tavat vadakban dús nádasként jellemezték és “Kis Balatonnak” is nevezték.

Ebben az időben a tó fenekét mindenütt vízinövényzet borította. A tó felületének legnagyobb részét nádas foglalta el, de voltak kisebb-nagyobb nyíltvizes területek is, amelyekben viszont dúsan tenyészett a hínár. A Tihany-félsziget 1932-ben készült vegetációtérképe szerint a tómeder minden részén tenyészett a nád. A korabeli közleményekből még azt is tudjuk, hogy a nád a tóban másfél, egy-két helyen kétméteres vízmélységig fordult elő, éppúgy, mint a Balatonban. A nád mellett a part mentén tenyészett még a széleslevelű gyékény, valamint kis mennyiségben előfordult az erdeikáka és a békabuzogány. A vízben alámerülve legnagyobb tömegben a tócsagazhínár és süllőhínár élt, de gyakoriak voltak a fonalas algák is. A sűrű vízinövényzet közötti víz azonban átlátszó volt, gazdag mikroszkópikus élővilággal, ami azonban teljesen más képet mutatott, mint napjainkban. A planktonikus algák közül legnagyobb tömegben a páncélos ostorosok fordultak elő.

A falu lakói a századelőn a sokkal távolabbi Balatonra jártak vízért, ugyanis részletes vegyelemzések nélkül is ismert volt, hogy a Belső-tó vize a magas alkalikus fémsótartalommal párosuló kellemetlen ízhatás miatt ivásra nem alkalmas. A harmincas években megtörtént a tó vizének első vegyelemzése is, amely egyértelműen kimutatta, hogy a víz sótartalma jelentősen magasabb, mint ami a felszíni vizekben, így a Balatonban is megszokott. A tó vizének ez a jellegzetessége napjainkban is fennáll. A víz fajlagos elektromos vezetőképessége 2000 mS/cm körüli, ami azt jelenti, hogy összes oldott sótartalma háromszor-négyszer nagyobb, mint felszíni álló- és folyóvizeink többségében. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy a tó lefolyástalan, és a vízgyűjtőről érkező víz a mederben a párolgás miatt folyamatosan töményedik.

Az, hogy a víz sótartalma a napjainkban mérhetőnél nem sokkal nagyobb, azzal magyarázható, hogy a tófenék nem teljesen vízzáró, azaz a tóból van elszivárgás is, így a Belső-tó vize a pannóniai homokon átszűrődve eljut a Balatonba is. A tó életében drámai változás történt a negyvenes években. Erre az időszakra tehető a tómedret borító összefüggő nádas állomány kipusztulása, a tó mai képének, megjelenésének kialakulása. A folyamat sajnos nem dokumentált, okai sem ismertek, de viszonylag gyorsan zajlott le 1940 és 1950 között. Az ötvenes években a tó már nyílt víztükrű, szélén keskeny nádas sávval, gazdag madárvilággal. A hetvenes években ez a nádas sáv is megfogyatkozott az amúr betelepítése miatt, napjainkra azonban szerencsére regenerálódott. A tó ettől az időtől kezdve a lebegő mikroszkópikus algákban gazdag, erősen eutróf tavak jellegzetességeit mutatja. Vizének átlátszósága kicsi, sohasem haladja meg a fél métert.

Tömegesen tenyésznek benne a zöldalgák, kovamoszatok és nyaranta tömegesek a cianobaktériumok is. A tófenékre nem jut fény, ezért nincs hínár a vízben. Az 1960-as évek közepén a Belső-tó már közkedvelt -ponttyal dúsan telepített- horgászhely. Bár csuka, harcsa és süllő is volt a tó vizében, horogra ezek ritkán kerültek. Gyakori volt ebben az időben viszont az angolna. A tó a korabeli horgászkalauz szerint szeszélyes volt. Nyár közepén bizonytalan volt a kapás, pontyokat a mélyebb részeken lehetett ilyenkor fogni. A tófenéken sok volt a nádtorzsa, ahol a fenekező “készség” gyakran elakadt. Ez emlékeztetett csupán a negyedszázaddal korábbi gazdag nádi világra. Mostanság már csak néhány megfakult fénykép őrzi ennek az időnek az emlékét.

Korcsolyázás a tihanyi Belső-tavon

… … …

//]]>